1. Jerib megkezdte szokásos meditációját. Elmélyedt, gondolatait félretéve merengett, mígnem eljutott tudatának lecsendesedett állapotába, ahol nincs zavar, gondolatlárma, csak nyugalom és kiüresedés, ami mégis mindennél többnek hat, mint amit eddig tapasztalt. Ilyenkor, mikor az elme nem támaszt maga elé korlátokat, sokkal érzékenyebb, fogékonyabb a létezés információáramlataira. Ekkor szembesült először olyan dologgal, amit először nem értett, később is segítséggel tudta csak megfejteni a történések kusza láncolatát, ami befogadóképességének határán elméjéig eljuthatott. Hirtelen nem várt események bontakoztak ki. Elért egy olyan szintet, ahol tudata képes volt kellőképpen lecsendesedni ahhoz, hogy azt is érzékelhesse, amit ébren elméje cenzúra álarca nem engedne. Ezt rajta kívül azok is tudhatták már, akik tudtak fejlődéséről, és a kellő pillanatra vártak, ami most végre eljött. Mint egy ajtó előtt álló, vizsgálódó látogató, úgy villant be tudatába egy arc, amilyenhez hasonlót még sohasem látott. A  ”vendég” kérdőn bámult elméjébe, vizsgálva, mennyit  érzékel belőle vendéglátója. Látva, hogy a kapcsolat kölcsönös, lehetőség volt a további kommunikációra. A fura, kék színű arc gazdája kivetüléseket rajzolt Jerib elméjébe, a jobb viszonyítás érdekében. Egy üres tér látszott, amiben egy lapon állt két kék színű lény. Fejük  hátranyúlt, csápokkal végződve, két hosszú lábuk hátrafelé hajlott, mint a csirkéknek, és ujjaik is  kimondottan hosszúak voltak. Ezektől a furcsaságoktól eltekintve nagyon barátságosnak tűntek. Mellettük  egy "kapu" állt, íves tetejű, halványan derengő, titokzatos fényből. Az egyik lény méltóságteljesen meghajolt, kezével a kapu irányába invitálva, akár egy francia márki hajol meg egy hölgy előtt a lovagkorban. Jerib jelrendszere alapján próbáltak kommunikálni, ezzel is bizalmába férkőzve. Belesuhant a kapuba, s mint egy alagútban, száguldott ezerrel máshová. Az űrhajójukban találta magát, ott a két idegen is, egy kicsi, kb. 5mX2m-es gép volt, alakja egy sas csőrére hasonlított, hátul háromszög alakú hajtómű. Elől egy üvegasztalszerű irányítópult, benne krix-kraxok. Egyik lény azt "mondja", vegye ki az egyik elemet a pultból, tegye a feje fölé. Kiveszi, ilyen holografikus anyagú akármit, felemeli maga felé, arra az szétbomlik, és beborítja a testét. Kérdi, mi ez? A válasz: Ezzel mostantól irányíthatod a gépet. A testborítás érzékeli az akaratod.
- Oké, de mit csináljak?- Vezesd át a gépet az előttünk álló dimenzió átléptetőn. Ahogy hozzáfogott, hirtelen a gépet kívülről látta úgy 50 méterről. A gép előtt kb. 20méterre három kör ingott, néha egybevágólag is. Olyan volt, mint három hajtókar, mint a robbanómotoroknál szokásos. Mikor egybevágtak, akkor át lehetett a belsejükben menni, bár ez a helyzet csak egy pár tized másodpercig állt fenn. A hajót, mikor együttállás következett be a körök mozgásában, átvezette a körökön. Abban a pillanatban egy másik helyen találta magát, lebegni az űrben teljesen egyedül. Egy spirál tornyot látott, mintha egy világító tornyot építenél fel úgy, hogy körbe-körbe téglázod felfelé a falat.
Azt érezte, hogy a teteje felé kell mennie. Fel is lebegett, a teteje már összeszűkült, és egy kúpban végződött. Felült a tetejére, onnan lelátott a galaxisra. Elidőzött kicsit, majd leugrott, és iszonyú gyorsasággal, térváltás nélkül száguldott vissza a Földre. Látta fentről a helyet, ahol ült, és visszatért magába.
Az egész értelme? 1. Van másik életforma is. 2. Te is képes vagy bizonyos dolgokra, ami nehéznek tűnhet elsőre. 3. az Ember spirális fejlődési vonalának szemléltetése, benne az elemenkénti előbbre jutás lépcsőfokaival, kövenként, ill. a lehetőség a csúcsra jutáshoz, ami már kúp formát öltött (a kúp mint szimbólum: a talpa a tökéletesség köre, oldalai háromszögek végtelenjei, a háromszög meg ugye az egy pontból, semmiből kivetülő 3 térdimenzió.